udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: László Imre István

2006. július 10.

Görgényüvegcsűrön július 8-án, szombaton szentmise után népviseleti parádé volt, majd a 400 férőhelyes kultúrotthonban következett a műsor. A település 121 évig volt önálló község, 1968-ban csatolták Görgényszentimréhez. A hetvenes évek elején még négyszáz tanuló járt iskolába, ez a szám lassan a felére apadt. Ma három magyar óvodai csoport, teljes elemi tagozat, két gimnáziumi tagozat működik. Fel kellene újítai az utakat. Erre tett ígéretet a néptánctalálkozó vendégeként Lokodi Edit asszony, Maros megye tanácsának elnöke. Nem hagyta ki a találkozást Szabó Éva, a megyei Gyöngykoszorúk feltámasztója. Nagyobb számban jöttek el Kovács Hajnal vezetésével a marosfelfalusi fiatalok és Tamás Ibolya szakirányító is elhozta a szászrégeni művelődési ház diákjait. „Lehetőség lenne itt kőfaragásra, fafeldolgozásra, intenzívebb állattenyésztésre, pisztrángászatra” – írta kismonográfiájában László Imre István tanár, ny. iskolaigazgató (Szászrégen és Vidéke, 2004, 2005). /Bölöni Domokos: Gyermekeink, Erdély gyöngyszemei. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 10./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék